Hová fejlődhet egy demokrácia? Előre- vagy visszalépést jelentene, ha a gyermekes nagykorúak extra szavazatot kapnának? A napokban Szájer József, EP-képviselő vetette fel az ötletet, mely máris nagy port kavart a közbeszédben.
A téma a siófoki Fidesz-KDNP frakcióülésén került elő, de nem teljesen újkeletű. Révész Máriusz 2007-ben vetette fel ezt a kérdést[1], arra hivatkozva, hogy e megoldás növelné a gyermeket nevelő családok érdekérvényesítő képességét, azonban a Fidesz akkor nem foglalkozott a témával hangsúlyosabban. Azonban jelen helyzetben a kormányzó pártszövetség a politikai és közhatalmi pozíciójából adandó lehetőségre támaszkodva, akár komolyan is vehetné ezt az elképzelést és az alkotmánnyal kapcsolatos kérdőíven érkezett válaszok alapján kidolgozhatna egy, a választójogi törvényt módosító javaslatot. A nyilatkozatok alapján maga a kérdés még messze nem eldöntött, a kormánypártok célja a témával kapcsolatos diskurzus beindítása lehet – s partnerre találhatnak a Nagycsaládosok Országos Egyesületében.
2007-ben Révész Máriusz a Népszabadságban megjelent cikkében érvelt a „nagyobb család, több szavazat” elve mellett. Ebben kifejtette: egy ilyen jellegű módosítás hogyan hatna a költségvetés elfogadására, valamint mi módon befolyásolná az adórendszert is. A képviselő javaslata alapján a politikai döntéshozatal folyamatában nem lehetne kétmillió kiskorút figyelmen kívül hagyni, de mindemellett hatna a szülő-gyerek kapcsolatra, nőne a gyermeknevelés presztízse, és a pártok „kénytelenek” lennének programjaikban a szociális- és családpolitikát kiemelt helyen kezelni. Szájer József nemrégiben ehhez az ötlethez nyúlt vissza, s a Fidesz-KDNP a témáról szóló diskurzust az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultáció során tartja megfelelőnek beindítani.
A napokban a lakosságnak kiküldött kérdőív egyik kérdése éppen arra irányul, hogy mit gondolnak az állampolgárok arról, ha a szülők gyakorolhatnák a gyermek szavazati jogát. A lehetséges válaszlehetőségek is jól mutatják a koncepció összetett jellegét, ugyanis tényleg kérdéses, hogy milyen módon kapjanak plusz szavazatot a szülők. Az egyik megoldás az lenne, ha minden gyermek után járna extra voks, de az is elképzelhető, hogy összesen csak egy szavazat járna a gyermekek után, függetlenül azok számától. A másik probléma a módszert illetően, hogy ki kapja meg ezt a jogot elvált szülők esetén, vagy az állami gondozott gyermekek szavazati jogával mi történjen, ki gyakorolja azt utánuk? Egyes vélekedések szerint egy ilyen rendszer kialakítása is hozzájárulhat a gyermekvállalás ösztönzéséhez, de még inkább a gyerekvállalás társadalmi elismertségéhez. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezzel akár két millió új szavazat kerülne a rendszerbe, mely jelentősen átalakítaná a politikai térképet, egyértelműen hatva az öregedő társadalomra jellemző jelentős számú nyugdíjas szavazó réteg nagy súlyának csökkentésére.
A témát leginkább kritizálók kezében azonban olyan érvek sorakoznak, melyekkel nehéz – ám lehetséges – vitába szállni: így az alkotmányos alapelvek csorbíthatatlansága, valamint számos szociológiai és politikai érv, melyek mind az ellenvéleményeket támasztják alá.
A demokrácia egy alapvető, korlátozhatatlan tartalmi elemének szokták tekinteni az alkotmányban garantált általános és egyenlő választójogot. Az általánosság nem jelent mást, minthogy a népszuverenitás elvét alapul véve az állampolgárok lehető legszélesebb körének biztosított (és biztosítva kell, hogy legyen) a választójog. Vagyis mindenfajta cenzus, akár vagyoni, akár műveltségi, esetleg nemi alapon való megkülönböztetettség nélkül. A demokrácia kiteljesedésének útja éppen ezen korlátok lebontásával járt, sőt, a demokrácia létének tartalmát adva ezzel. A modern demokráciákban alapelv, hogy a lehető legszélesebb körben garantálja a választójogot, jelenleg egyetemesen az életkori cenzus az, ami elfogadott. (Országonként eltérő, ezt milyen életkornál húzzák meg, mint ahogy a későbbiekben tárgyalt mentális és erkölcsi cenzus tartalma és szabályozása is vitatott kérdés.) A nagykorúsághoz kötött szavazati jog racionális magyarázata a cselekvőképességgel függ össze. Vagyis a szavazati jog egy, a jogrendszer által kialakított olyan jogi státuszhoz köthető, mely az önálló döntés meghozatalához, annak belátási képességéhez kapcsolódik. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy létezik az úgynevezett mentális és erkölcsi cenzus is, vagyis a gondnokság alatt álló személyek szavazati jogának korlátozása, valamint a mellékbüntetésként kiszabott közügyektől való eltiltás esete; mely cenzusok léte, mértéke szintén vitára adhat okot.
Az egyik ellenérv tehát a gyermekesek többletszavazata ellen az említett általánosság elvének csorbítása. Egy ilyen jellegű szabályozás hátrányosan különböztetné meg a gyermekteleneket, míg például sokkal fontosabb kérdés lenne, az Emberi Jogok Európai Bírósága által is kifogásolt mentális cenzus magyarországi szabályozásának újragondolása.
Az egyenlő választójog elve szintén alapkövetelmény egy demokráciában, mely szorosan kapcsolódik a jog előtti egyenlőség elvéhez. Vagyis minden választásra jogosult személynek ugyanannyit ér a szavazata, melyet úgy is értelmezhetünk, minden állampolgárnak ugyanannyi szavazata kell, hogy legyen, ez az „egy ember, egy szavazat” elve. Egyes ember szavazatának súlyát persze befolyásolhatják olyan körülmények, mint a választókerületek kialakítása, de alapvetően ezen szempontok bírálata egy másik, a választási rendszereket elemző tudományok feladata. Éppen ez a szempont juttatja a kritikai tábort arra a következtetésre, hogy talán vannak fontosabb kérdések, mint az alapvetően elfogadott, egyetemes elvek újragondolása (választójogi alapelvek) és talán fontosabb lenne a választókerületekkel kapcsolatos kérdések és megoldások taglalása, vagy éppen az országgyűlési képviselői tisztség körüli kérdések újraszabályozása (összeférhetetlenség, javadalmazás stb.).
Az alkotmányos alapelveket féltő kritikai oldal érvei azonban nem merülnek ki ennyiben. Nem lehet megfeledkezni azokról a szempontokról, hogy önmagában az, hogy gyermekért plusz szavazati jog jár, nagy valószínűséggel nem fogja arra bátorítani az embereket, hogy (több) gyereket vállaljanak. Mindez azért is feltételezhető, mert a politikának, a közügyekben részvételnek, és még közelebbről a szavazásnak nincs olyan presztízse Magyarországon, hogy egy ilyen jellegű változás érdemben befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot. Rövidtávon azonban Inkább változtatná meg a választási kampányígéretek összetételét, tartalmát, feltehetően a szociális demagógiával és ígérgetésekkel feldúsítva azt.
A legfőbb ellenérv azonban az lehet, hogy egy ilyen jellegű átalakítás beláthatatlan következményekkel is járhat az elkövetkezendő választás tekintetében. Ugyanis a jelenlegi választási rendszerre így is jelentős hatással lesznek azok a változok, melyek a 200 fős parlamenti struktúra kialakítása eredményez majd, mely egyben új választókerületi kialakítást is jelent majd, illetve a helyzetet tovább bonyolítja a határon túli magyarok szavazati jogának kérdése is.
Révész Máriusz 2007-es cikkében egy másik oldalról próbálja meg pro érveit felsorakoztatni, mégpedig a gyermek szempontjából. „Természetes, hogy a gyerekek egy bizonyos életkor alatt nem képesek élni szavazati jogukkal, hiszen nincs elég ismeretük a világról, nem látják át az összefüggéseket. (…) De ebből még nem következik, hogy a gyermeket a választásokon nem létezőnek kell tekinteni"- érvel Révész. A kérdés ezzel kapcsolatban mindössze az, hogy a jelenlegi egy szavazat esetén vajon nem veszi figyelembe az állampolgár, aki adott esetben egyben szülő is gyermeke érdekeit? Amikor leadja a szülő állampolgári jogát érvényesítve leadja voksát, nem szülői felelősségét is figyelembe véve teszi mindezt meg? Az ellenvéleményt hangoztatók álláspontja, hogy egyértelműen szülői tudatukkal együtt hozzák meg a döntést, és ezen érvekkel vitatkozni is nehéz lenne.
Az érvek a koncepció mellett sokszor a német közbeszédre utalnak, ugyanis pár éve Németországban több liberális politikus vetette az ötletet fel, melynek kapcsán éles vita alakult ki. Az akkor elhangzott német vélemények visszaköszönnek a magyar álláspontokban. Dirk Niebel, a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője, az ügy egyik akkori szószólójaként azzal érvelt, hogy a lakosság 17 százalékát érinti valamilyen módon a kizárás, vagy életkoránál, vagy mentális állapotánál fogva, mely szerinte tarthatatlan. A további érvek pedig már ismerősek lehetnek. Vagyis hogy mindenképp figyelembe kell venni ennek a kisebbségnek az érdekeit, nem lehet elzárkózni e csoport véleményének megismerésétől és mindenképp biztosítani kell, hogy érdekeik megfelelő súllyal jelenjenek meg a politikában.
Döntés ott sem született a kérdésben.
Az ötlet még Japánban is felmerült a súlyos demográfiai krízis kapcsán, amihez kapcsolódva Hitotsubashi Egyetemről Reiko Aoki és az Aucklandi Egyetemről Rhema Vaithianathan pulikált egy tanulmányt melyben alátámasztották a koncepció sikerességét a Japán társadalom szempontjából. Az elvük érdekes eleme, hogy az ő rendszerükben egy szülő egy gyermek után 0,5 szavazatot kapna, vagyis gyakorlatilag egy gyermek után még egyik szülő sem élhetne gyermek szavazati jogának gyakorlásával, azonban két gyermek után már lenne 1-1 szavazata mindkét szülőnek, 3 gyermek esetén 1,5 szavazata lenne az anyának, apának, így még mindig csak 1-1 teljes szavazattal rendelkeznének, négy gyermek esetén azonban 2-2 teljes szavazattal. Ez a rendszer szerintük igazságosabban súlyozna a gyermekesek és gyermekesek között is. Az érveik a rendszer igazságossága mellett azon alapulnak többek közt, hogy a nyugdíjrendszerük nem igazságos, hiszen visszamenőleg az sem veszi figyelembe a gyermeknevelést.
Nem vitás, hogy nehezen lehetne összevetni Magyarországot Japánnal, de az tény, a kérdések ott is hasonlóak, mint itt, Európában. A németeknél már egy többször felmerült, majd mindig leszavazott ötletről van szó. Magyarországon a vita még csak most kezdődhet róla érdemben. Ha egy ilyen koncepció elfogadásra találna a magyar állampolgárok között, az azt jelentené, Magyarország a térségben, így az Európai Unióban is elsőként hozna egy olyan jelentős döntést, mely a demokrácia felfogások újraértelmezéséhez vezethet. Azt, hogy ez előrelépést vagy visszalépést jelentene a demokrácia sárgaköves útján, a történelem tudja majd megítélni.
[1] http://www.nol.hu/archivum/archiv-443820
Utolsó kommentek