Az ELTE Lágymányosi Campus Konferenciatermében 2010. november 16-án megrendezésre kerülő „Alkotmány a kétharmad árnyékába” című konferencia meghívott vendégei voltak Salamon László és Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke és alelnöke, Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi adjunktus(ELTE-TÁTK), és Hack Péter, alkotmányjogász, egyetemi tanár(ELTE-ÁJK).

Az első kérdés a résztvevőkhöz a jelenleg hatályos alaptörvény legitimitására vonatkozott.

Salamon László aggályosnak találta, hogy nem választott testület alkotta meg, míg Gulyás Gergő elegendő legitimációs erőnek érezte azt a tényt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai során írták át az Alkotmány szövegét, addig Hack Péter szerint a választópolgárok adták meg a legitimációját az alaptörvénynek, olyan népszavazások során, mint amilyen a NATO-csatlakozásról szóló döntés is volt.

Halmai Gábor elmondta, hogy a magyar demokrácia húsz éve, a hat demokratikus választás és az alkotmánybírósági gyakorlat legitimálta, a véleménye szerint nem épp szeplőtelenül fogant alkotmányunkat. Továbbá megjegyzi, hogy sem a német ’49-es alkotmánynak, melynek megalkotói erős külső befolyás alatt álltak, sem az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának, melyet egy olyan nemzetgyűlés alkotott meg, melynek nem volt felhatalmazása ilyen közjogi aktusra, legitimitását nem vonja ma kétségbe senki.

Később az alkotmányozási kényszer meglétéről folytatódott a vita, ahol is először Halmai Gábor kapott szót.

Véleménye szerint csak akkor állna fenn alkotmányozási kényszer, ha olyan komoly módosításokat szeretnénk végrehajtani alkotmányunkban, mint például demokratikus alapelvek megváltoztatása, továbbá Hack Péter szerint amennyiben ilyen gyakorta változtatjuk a jelenleg hatályos alaptörvényünk szövegét, akkor ez oly mértékben ronthatja a mostani alkotmány tekintélyét, hogy könnyen alkotmányozási kényszer állhat elő.

Salamon László ellentétben Halmai Gáborral, úgy gondolja, hogy nemcsak alapelvi szintű módosítások szükségessége teszi elengedhetetlenné egy új alaptörvény elfogadását, de bizonyos tények megléte is, például, hogy a ’49-es számozás egy stigmája az elmúlt húsz évnek, illetve, hogy az Alkotmány szerkezeti következetlensége miatt fontos alapjogok csak a 12. fejezetben kaptak helyet, vagy, hogy ezt az alkotmányt elfogadásakor csak ideiglenesnek szánták.

A következő, a résztvevőket igen megosztó kérdés az volt, hogy vajon adtak-e a választópolgárok felhatalmazást egy új alkotmány megalkotására.

Hack Péter elmondta, hogy mivel a kormány cselekedeteiben nem lehet a közvetlen népakaratot fellelni, így a nép konkrét felhatalmazásáról sem beszélhetünk, már csak abból a tényből kifolyólag sem, hogy a választáskor még semmilyen alkotmánykoncepció sem volt hozzáférhető, így a szavazópolgárok, mikor szavazataikkal támogatták a Fidesz-KDNP-t, nem tudhatták milyen új alaptörvény elkészítésére is adják meg a lehetőséget a kormánypártoknak.

Gulyás Gergő azzal érvelt, hogy épp a nép akaratát próbálják meg képviselni a kormánypártok, akkor is mikor különadót szabnak ki(melynek visszaható hatályáról egyébként konszenzus alakult ki a törvényjavaslat benyújtása előtt a parlamenti pártok között), csupán a rendelkezés végigvitelének módja nem a legszerencsésebb.

Halmai Gábor válasza az volt, hogy a gazdasági helyzet nem szolgáltathat indokot alkotmányos alapelvek félre tételéhez, és épp ezért van nagy szükség az Alkotmánybíróságra, illetve jogkörének csökkentése esetén, szerepét részben átvevő más szerve. Azonban jelenleg az Alkotmánybíróság jogkörének csökkentése miatt, több terület is felügyelet nélkül maradt, mely komoly aggályokat vet fel a jogállamisággal kapcsolatban. Salamon László ellenérve az volt, hogy a közvetett képviselet lényege épp a szabad mandátum, ezért a közvetlen népakarat keresése teljesen felesleges, továbbá a választópolgárok a szavazatuk leadásával adnak felhatalmazást a kormánynak.

A vita záró témája az Alkotmánybíróság szerepének változásával foglalkozott.

Gulyás Gergő kifejtette, hogy a gazdasági válság is párhuzamba állítható olyan eseményekkel, melyek rendkívüli jogrend bevezetését tehetik szükségessé, és így a szokásostól eltérő megoldásokat is megkövetelhetnek a törvényhozó hatalomtól, így akár az Alkotmánybíróság szerepének korlátozása is megengedhető, főleg, hogy már a rendszerváltás óta is több szerző, köztük Halmai Gábor, fejti ki tanulmányaiban, hogy milyen lehetőség kínálkoznak a hatáskörcsökkentésre.

Halmai Gábor véleménye szerint az absztrakt alkotmányértelmezésről a hangsúlyt inkább a konkrét eseti felülvizsgálatokra kéne helyezni, ahogy az az angolszász demokráciákban is megfigyelhető. Továbbá hozzáteszi, hogy ő sohasem tartotta azt változtatást lehetséges alternatívának (így korábbi tanulmányaiban sem), hogy csak úgy kivegyék meghatározott törvények felülvizsgálatának jogát az Alkotmánybíróság jogköréből.

Hack Péter azonban nem tartja szerencsésnek, hogy a kormány az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításával kerüli meg a visszaható hatály tilalmát, mert ugyan nem vádolja a kormányt rosszhiszeműséggel, de felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket tartalmaz ez a „megoldás”, tekintve a későbbi esetleges visszaélésekre kínálkozó lehetőséget.

Salamon László szerint újra lehetne gondolni az Alkotmánybíróság szerepét, főleg, ha egy olyan kétkamarás törvényhozás lehetőségét sem vetjük el, mely esetleg részben átvállalhatná annak feladatait.

A vita mindvégig izgalmas maradt, köszönhetően annak, hogy a résztvevők mind jól ismerték egymás munkásságát, és gyakran humorral fűszerezett válaszaik folyamatosan új releváns témákat hoztak be a beszélgetésbe, így a szűkös időkerethez képest sok oldalról megvilágították az új alkotmány körüli gyakorta felmerülő kérdéseket.

Dányi István Balázs