A, mint Alkotmány

Napjainkban egyre intenzívebben merül fel a Szent Korona-tan alkotmányban történő megemlítésének szükségessége. A Szent Korona valóban meghatározó jelképe a magyar államiságnak, azonban a közgondolkodásban olyannyira kusza és szerteágazó tudás él a Koronáról, hogy bizonyos tényeket mindenképp tisztázni kell ahhoz, hogy a témában valóban érdemi diskurzus indulhasson meg.

Magát a koronát a hagyomány szerint I. István király kérte és kapta meg a pápától, azonban ez a korona vélhetően nem, vagy nem teljesen azonos azzal a koronával, melyet ma Szent Korona néven ismerünk, hiszen ezt valószínűleg csak III. Béla király uralkodása alatt állították össze, sőt az sem kizárt, hogy a Szent István által valóban használt uralkodói fejdísz nem is a pápától érkezett. Mindezek ellenére, még így is a magyar Szent Korona az egyik legrégebbi ép koronázási ékszer Európában. A tetején lévő keresztet valószínűleg csak sokkal később, a XVI. század környékén illesztették a tetejére, az ott lévő Krisztus kép átlyukasztásával. A kereszt elferdülését egyes vélemények szerint az okozta, hogy a koronát egy alkalommal nem megfelelő módon tették be a tárolására szolgáló dobozba.

A Szent Korona-tan az Anjou kortól egészen a II. világháborúig képezte a magyar alkotmányjogi közgondolkodás alapját. A tan Szent István korabeli hagyományokra is támaszkodik, elsősorban arra, hogy az államalapító király a koronája képében ajánlotta országát Mária oltalmába. E szertartás során tehát már az állam egészét és annak lakosait képviselte a korona. Ennek nyomán a közjogi gondolkodásban a Szent Korona jelképezte az állam szabad lakosait, az államot, mint földterületet és az államot, mint hatalmat egyaránt. Éppen ezért, hazánkban csak az a király volt szuverénnek tekinthető, akit a Szent Koronával koronáztak meg. Mátyás király trónra kerülése idején például a Korona nem volt az országban, így Mátyás mindent megtett, hogy az ereklyét visszaszerezze Bécsből, és senki ne kérdőjelezhesse meg a hatalmát azért, mert nem tették fejére a Szent Koronát.

Folyamatosan érett az a nézet, hogy a hazánkban a fentiek alapján tulajdonképpen nem egy is az uralkodók a szuverének, hanem maga a Korona, az uralkodók pedig csak azért és addig uralkodhatnak, míg mindezt elfogadják. Mindebbe tehát egy erős ellenállási jog is beleszőhető, hiszen az uralkodó soha nem saját jogán uralkodott, hanem csupán a Szent Korona, azaz az állam akaratából, így tiszteletben is kellett tartania ezt a viszonyrendszert. Mindezt Werbőczy István Hármaskönyve taglalta egységesen, azonban az irat XVI. század eleji születésekor a jobbágyok például még nem voltak a Szent Korona tagjai. E kör országos kiterjesztésére csak 1848-ban került sor.

Az őszirózsás forradalom vívmányai és a Tanácsköztársaság írott alkotmánnyal is rendelkező rendszere megkísérelte száműzni a Szent Korona-tant a magyar államéletből, azonban az ellenforradalom győzelme és Horthy Miklós kormányzóvá választása után a Szent Koronát visszahelyezték jogaiba. A Szent Korona-tan volt az a gondolatrendszer, mely lehetővé tette a Horthy-rendszer éveinek speciális államformájának, a király nélküli királyságnak az elfogadását. Ennek értelmében, a Magyar Királyságban a Szent Korona uralkodik, tehát az királyság, viszont a királyi feladatok nagy részét a Szent Korona nevében a kormányzó gyakorolja. Ennek megfelelően a törvényeket is „A Szent Korona nevében” kitétel előzte meg.  Ezekben az időkben a Szent Korona-tan a Magyarországon uralkodó revizionista hangulathoz is jól illett, hiszen a Szent Korona részei voltak a határon túli földterületek, és az ezeken a területeken élők is.

A második világháború után felálló első nemzetgyűlés viszont rendelkezett a köztársaság kikiáltásáról. Ebbe az államformába a Szent Korona már nehezen volt beilleszthető, főleg úgy, hogy megjelent Magyarországon a köztársasági elnöki pozíció, és a nemzet egységének kifejezése már nem a Szent Korona, hanem a köztársasági elnök feladata volt. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy ekkor a Korona már nem is volt Magyarország területén, hiszen azt az amerikaiak csak a Kádár-rendszer idején, 1978-ban szolgáltatták vissza. Persze a negyvenes évek közepén is voltak, akik határozott érveket hoztak fel a köztársasági államforma ellen, azonban az állampolgárok többségének szemében, két vesztes háború és rengeteg szenvedés után a királyság, mint berendezkedés, meghaladottá vált. Emellett a revizionizmus is fokozatosan hagyott alább.

A második világháború utáni demokratikus fejlődést azonban hamar megtörte a szovjet hatalomátvétel, és a „sztálini” alkotmány elfogadása, így már soha nem tudjuk meg, hogy a világháború utáni politikai elit a Szent Koronával kapcsolatban felmerülő kérdéseket hogyan rendezte volna.

Magyarország immáron húsz éve él demokratikusan szervezett köztársasági államforma keretei között. A hatályos jogrendszerben egy törvény említi a Szent Koronát. Ez a 2000. évi I. törvény, az úgynevezett millenniumi Szent Korona emléktörvény, mely kinyilvánítja, hogy a Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban. Ennek értelmében a Korona elsősorban egy ereklye, semmiképp sem szuverén. A magyar állam folytonossága és függetlensége kitétel pedig nem vet fel revizionista kérdéseket.

Mindezek alapján, a Szent Korona tan a hatályos írott jogrendszerben nem él. A Szent Korona alkotmányba vétele tehát több síkon lehetséges.

Mint történelmi ereklye, valóban lehet utalás a magyar államiság ezeréves múltjára, és a nemzet függetlenségére. Mint a Szent Korona-tan hagyományait hordozó intézmény, a környező országok részéről valóban válthat ki – egyébként valószínűleg alaptalan – félelmet a magyar revizionizmustól, valamint összezavarhatja az állami szuverenitás intézmények közötti megoszlását a köztársasági rendszerben.

Fontos a Szent Korona „Szent” jelzője is, mely vallási utalás, így további kérdéseket vethet fel.

Sarkadi Zsolt