Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gulyás Gergely a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában

Gulyás Gergely, az alkotmány előkészítő eseti bizottság alelnöke ma reggel volt vendége a Duna Tv Hattól Nyolcig című műsorának, ahol többek közt beszélt a gyermekek után járó szavazati jog, a preambulum, valamint a Magyar Köztársaság elnevezés megváltoztatásával kapcsolatos kérdésekről. Illetve szó volt az ellenzék jelenlegi ellentmondásos viselkedéséről, az alkotmányozás vitájától való távolmaradásukról. A műsorban elhangzott, hogy a gyermekek után járó plusz szavazat kérdésében mindenképp a nemzeti konzultáció során beérkezett állampolgári véleményre alapozzák a tervezetet, akár módosítva az eredeti koncepciójukon.  Az ország elnevezésére vonatkozó elképzelésekkel összefüggésben pedig megtudtuk, nem tervezi a frakció a tervezetében az ország elnevezésének megváltoztatását, ahogy azt Gulyás is elmondta, az ország elnevezése ma is Magyarország, nem igényel semmiféle módosítást.

A teljes interjú itt megtekinthető, az index.hu beszámolója ezen a linken érhető el.

0 Tovább

Magyarországon nem vezetik be a királyságot - az index.hu interjúja

Bőven marad a most hatályos szövegből is a tavaszra tevezett új alkotmányban. Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint - mivel pártja királyság és prezidenciális rendszer bevezetését sem tervezi - az államszervezetre vonatkozó részekből kis átpofozással sok minden átmenthető. A többi viszont az összes javaslat figylembe vételével az ő és Szájer József fogalmazásában nyeri el a végső formáját.

A teljes interjú itt olvasható.

1 Tovább

Gulyás Gergely a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában

Az MTV Ma reggel című műsorának volt a vendége Gulyás Gergely (Fidesz), a parlament Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke. Az alkotmányozással kapcsolatban elhangzott, április 25-e kiemelt dátum lesz a zajló alkotmányozási folyamatban, de addig is hátra van az alkotmány-koncepció alapján elkészülő szövegtervezet parlamenti vitája. A vita célja az érdekek összehangolása, az egységes formátum kialakítása. A szimbolikus jelentőségű tartalmak mellett a fontos alkotmányos intézmények szabályozása - így többek közt az Alkotmánybíróságé is - a megfelelő terjedelemben és részletességében kerül kidolgozásra. A koncepció több kérdésben is módosítható és módosítandó a vita folyamán, így például a jövőbeni alkotmánymódosítási eljárási megoldások is. Az ellenzéki pártok részvétele a vitában a korábbi konstruktív eseti bizottsági munka ellenére kérdéses, az LMP részéről az MSZP mellé való felzárkózás, az MSZP részéről pedig a Gyurcsány Ferenc vezette csoport erejének nagysága hathat a közös konstruktív vita ellen.

 

Az interjúról készült videó megtekinthető az MTV videótárában, az alábbi linken:

http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/01/20/08/Kozelednek_az_allaspontok_alkotmanyozas_ugyeben_.aspx

0 Tovább

Alkotmány a kétharmad árnyékában - konferencia

Az ELTE Lágymányosi Campus Konferenciatermében 2010. november 16-án megrendezésre kerülő "Alkotmány a kétharmad árnyékába" című konferencia meghívott vendégei voltak Salamon László és Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke és alelnöke, Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi adjunktus(ELTE-TÁTK), és Hack Péter, alkotmányjogász, egyetemi tanár(ELTE-ÁJK).

Az első kérdés a résztvevőkhöz a jelenleg hatályos alaptörvény legitimitására vonatkozott.

Salamon László aggályosnak találta, hogy nem választott testület alkotta meg, míg Gulyás Gergő elegendő legitimációs erőnek érezte azt a tényt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai során írták át az Alkotmány szövegét, addig Hack Péter szerint a választópolgárok adták meg a legitimációját az alaptörvénynek, olyan népszavazások során, mint amilyen a NATO-csatlakozásról szóló döntés is volt.

1 Tovább

Alkotmány a kétharmad árnyékában - konferenciameghívó

Alkotmány a kétharmad árnyékában - konferencia

0 Tovább

A, mint Alkotmány

blogavatar

Kedves kommentelők! A hozzászólások nem azonnal, hanem moderálás után jelennek meg a bejegyzések alatt. A moderálás nem tartalmi alapon, hanem a kommentek színvonala alapján történik.

Utolsó kommentek