Az új alkotmány szövegezői még február folyamán kérdőíveket juttatnak el a legtöbb magyar háztartásba, hogy az állampolgárok véleményét kérjék az új alaptörvény egyes témái tekintetében. Ennek megfelelően, az ország lakosságának akkor is megadatik az alkotmányozók munkájába való – bizonyos mértékű - beleszólás joga, ha a készülő dokumentumot esetleg nem fogja népszavazás megerősíteni.

A kérdőív nyolcadik kérdése a határon túli magyarokkal való közösségvállalás fontosságára kérdez rá. Az e kérdéssel kapcsolatos véleményeket gyűjti ez a bejegyzés, valamint – a blog lehetőségeihez mérten – szeretnénk helyet adni egy a kérdést értelmező eszmecserének, vitának is.

Az 1920-as, trianoni döntés meglehetősen mélyen érintette a magyar nemzeti öntudatot, s a trauma feldolgozása a két világháború közötti években nem csak hogy egyáltalán nem sikerült, hanem a Horthy-rendszer revansista, irredenta politikája sok szempontból még tovább is mélyítette a krízist. Számos más ok mellett, az I. világháborút lezáró béketárgyalásokon elszenvedett sérelmeknek is nagy szerepük volt abban, hogy hazánk a Német Birodalom oldalán lépett be a II. világháborúba. A bécsi döntések értelmében, a németek akaratából hazánk visszakapta a trianoni döntés alapján elvesztett területek egy részét, azonban a háborús vereség után, ezek megtartására már természetesen nem lehetett mód.

Közvetlenül a II. világháború után komoly esély látszott arra, hogy magyar társadalom a Horthy-éra éveinek politikáját meghaladva, szembenézzen a kérdéssel, azonban a kommunista hatalomátvételt követően a témában folyó diskurzust mesterségesen fojtotta el a politikai vezetés. A negyven éves kényszerszünet tovább rontotta annak lehetőségét, hogy a határon túl rekedt magyarokkal kapcsolatos feszültséggel valaha is felnőtt módon nézhessen szembe a Kárpát-medence lakossága. Mindez már csak abból is jól látszik, hogy mennyire félreérthetőek voltak, és esetenként milyen nagy felzúdulást keltettek Antall József miniszterelnök egyes, a témát érintő nyilatkozatai. Minden kétséget kizáróan pedig a 2004. decemberi népszavazás ügye bizonyította azt, hogy a probléma megoldására a magyar társadalom nem áll készen.

Tény tehát, hogy hazánk „történelmi sajátosságaiból” fakadóan igen sokan - magyar származásuk ellenére - az ország határain kívül rekedtek. A határainkon kívül élő magyarok száma a Magyarországon élő magyar állampolgárok számához mérten is jelentős. Éppen ezért nem is különösebben vitatott kérdés, hogy legalább említés szintjén felmerüljön e téma a normaszövegben, hiszen még a jelenlegi Alkotmány is tartalmaz erre utaló passzust. Alaptörvényünk 6.§-nak (3) bekezdése kimondja: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.”

Figyelembe véve, hogy az idézett szövegrésszel kapcsolatban a jelenlegi Alkotmány „regnálásának” húsz éve alatt sem fogalmazódott meg jelentősebb kritika, nem merül fel releváns lehetőségként az, hogy a határon túli magyarokra történő utalás a jelenleginél gyengébben, vagy akár egyáltalán ne jelenjen meg az új szövegben.

Egyesek szerint, hazánk Alkotmányában azért kell mindenképpen szerepelnie a határon túli magyarokra történő hivatkozásnak, mert a Budapesten születő döntések bizonyos része nem csak a Magyar Köztársaság határain belül fejti ki hatását, hanem a külhoni magyarokra nézve is következményekkel járhat. Ennek az elméletnek egy továbbgondolt változata az, amely választójogot is adna a határon túli magyarságnak. Ehhez hasonlóra egyébként van példa a világ több országában is, Franciaországban például a Tengeren Túli Megyék lakóinak is van beleszólásuk a törvényhozás munkájába, azonban ezek a megyék eleve közjogi szempontból is Franciaország részei, egy Martinique-i lakos például francia állampolgár, emellett Martinique területe és lakosai felett nem gyakorol szuverenitást más állam. A határon túli magyarok esetében azonban nem ez a helyzet, hiszen az említett csoport nagy része román, szlovák, szerb etc. állampolgársággal rendelkezik, lakóhelyük pedig egy másik állam területén található. Ettől függetlenül azonban továbbra is tény, hogy erős történelmi és kulturális kapcsolatok fűzik őket az anyaországhoz. Franciaországban azonban szavazhatnak azok az állampolgárok is, akik nem az anyaország területén élnek. Ehhez a rendszerhez már inkább hasonlítható a határon túli magyarok választójoga.

 

A kérdőív fogalmazásmódja éppen ezért tűnhet kissé homályosnak is, mivel csak nehezen kikövetkeztethető, hogy mit kell „a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értéke” alatt érteni. Első ránézésre az sem világos, hogy a kérdőív szövegezői a jelenlegi alkotmányszövegben található passzust – vagy egy megfogalmazásában ahhoz közel álló bekezdést – képzelnek el, mint az összetartozás értékének kifejezése, vagy ennél esetleg konkrétabb kötelezettségek lennének az új Alkotmányban.

A lehetséges válaszok számbavételével azonban tisztul a kép.

 

A kérdés és a lehetséges válaszok tehát egészen pontosan a következőképp hangzanak:

„Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya fejezze ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értékét, mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?

1- Az új magyar alkotmány fejezze ki a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékét és kötelezze a mindenkori kormányt ezen érték védelmére.

2- Az új magyar alkotmány fejezze ki a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékét, de nem szükséges, hogy kötelezettségeket is megfogalmazzon a mindenkori kormányok számára.

3- Nincs szükség a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékének alkotmányos megfogalmazására.

4- Nem tudom megítélni a kérdést.”

 

A negyedik válaszlehetőség természetesen nem szorul különösebb magyarázatra, az első és második válaszlehetőség közötti különbségtétel azonban rávilágít arra, hogy a kérdés pontosan mire is irányulhat. A kulcs, hogy a készülő alkotmány szövege tartalmazzon-e valamilyen kötelezettséget a mindenkori magyar kormányra nézve a határon túl élő magyarokkal való összetartozás védelmére nézve. A jelenlegi alkotmány szövege ilyen kitételt nem tartalmaz, pusztán deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain túl élő magyarok sorsáért is. Ez a kérdés már konkrét szervként nevezi meg a Kormányt, mint az összetartozás értékét őrizni köteles közjogi intézményt, mely így valószínűsíthetően felelősséggel is tartozna ez ügyben.

A második válaszlehetőség valószínűsíthetően egy, a jelenlegi szövegezéshez hasonló passzust takar, mely értékként kezeli a határokon túl ívelő összetartozást, azonban ennek fenntartását és őrzését nem rendeli kötelezettségként egy konkrét szerv alá sem.

A harmadik válaszlehetőség pedig valószínűleg azt jelentené, hogy a születő Alkotmányban egyáltalán ne legyen utalás a kérdésre, ezt tehát azoknak célszerű kiválasztani, akik a jelenleg is érvényes alkotmányszövegben lévő – fentebb idézett – bekezdést is túl soknak tartják.